2010. június 3., csütörtök
Voyage, Jour 3
A nagy riadalomból vidám indulás lett másnapra. Az autó a jól megérdemelt pihenője után pöccre indult. Hatalmas kő esett le a szívünkről, hogy nem kell a szervizelés miatti gondokkal küzdenünk.
Irány Dél!!! Már nem voltunk annyira messze a céltól. Az időjárás viszont nem kedvezett nekünk, a nap egy részét esőben utaztuk.
A hatalmas Rhone folyó. Tekintélyes darab.
Fellegvár egy egész kicsike, nagyon helyes városka fölött őrködve. A hely nevét sajnos nem jegyeztem meg.
Ez pedig már Orange kapuja, itt nagy élet lehetett a rómaiak idejében, mert itt ez a kapu, meg egy elég komoly amfiteátrum is. Innentől könyveltem úgy, hogy beléptünk Provence-ba. Juhééé!
Ez az amfiteátrum bejárata, nem sikerült róla egy normális képet csinálnom, ahol látszik is valami.
Anyó a parton. Ezek az itteni folyók és a fűszeres illatok....
A természet pedig... az ember legszívessen habzsolná.
Én igazán szeretem a szerpentineket (mondjuk leginkább vezetni rajta), de az a mennyiség amit itt meg kellett tennünk, már a tűréshatárom szélén állt. Nem vitás én választottam ezt az útvonalat, úgy hogy ne legyen benne semmi autópálya és lehetőleg a legkisebb utakon fedezzük fel a különböző látnivalókat.
Estére a rég nem látott Correns-be érkeztünk. Az az érdekes ebben az egész országban, hogy itt nem változnak meg a dolgok. Correns is pont ugyanolyan volt, mint ezelőtt nyolc évvel, amikor legutóbb itt jártam.
Párizsban is ugyanezt éreztem, az sem változott. Nem tudom ez miért van. Nálunk mindig mindent átépítenek, átalakítanak, az üzletek félévente cserélődnek. Ezért ez a nagy nyugtalanság, hiányzik az életünkből az állandóság....
A fenti kép szálláshelyünk Montanaroéknál. Egy kb. 400 éves ház újjáépített padlásán. Nem rossz...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése